Lelassult a lakbérek emelkedése augusztusban

napi.hu, 09.22. − Augusztusban lassult a lakbérek emelkedése: az előző hónaphoz képest országosan és a fővárosban is 1 százalék körüli mértékben – országosan 1,1, Budapesten 1,2 százalékkal – drágultak a kiadó lakások. A hét hónapja tartó folyamatos emelkedés ellenére az árak az egy évvel korábbi szintet átlagosan mindössze 3-4 százalékkal haladták meg – állapította meg KSH-ingatlan.com-lakbérindexről szerdán kiadott legfrissebb jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Abudapesti kínálat gerincét adó belső kerületekben 2,6 százalékkal emelkedtek a lakbérek egy év alatt, a legjelentősebb fővárosi növekedés a pesti átmeneti kerületekben volt, 5,0 százalék – írja az MTI. Tavaly augusztushoz képest országosan 3,7, Budapesten 2,8 százalékkal nőttek a lakbérek. A 2021. januári mélyponthoz képest Budapesten átlagosan mintegy 9,8 százalékkal magasabb lakbérért hirdették a kiadó lakásokat, ami kerületcsoportonként 7 és 13 százalék között szóródott.

Jelentősen enyhülhet a lakásválság Budapesten

napi.hu, 08. 31. − Már 2022-ben elindulhat a Fővárosi Lakásügynökség, amelynek célja, hogy bővítse a megfizethető bérlakások számát, ezzel is enyhítve a Budapesten tapasztalható lakhatási válságot. A projekten a Fővárosi Önkormányzat, az Utcáról Lakásba Egyesület és a Városkutatás Kft. közösen dolgozik, olyan nemzetközi partnereket bevonva, mint például a Barcelonai Lakhatási és Felújítási Intézet valamint a Habitat for Humanity Lengyelország. A lakásügynökség indulásakor elsősorban magánbérlakások bevonásával bővítenék az önkormányzat jelenlegi állományát. A most üresen álló mintegy 3700 fővárosi és kerületi önkormányzati lakáson túl ugyanis sok magántulajdonú lakás is kihasználatlan a fővárosban. A magántulajdonú lakásokat a piaci ár alatt vennék bérbe a jelentkező tulajdonosoktól, akik ezért cserébe szja-mentes jövedelemre tehetnek szert, illetve a bérbeadással járó költségeket, kockázatokat is átvállalná az ügynökség. A későbbiekben viszont további önkormányzati bérlakásokat is bevonnának, illetve – amennyiben lehetővé válik külső források, uniós vagy központi kormányzati források elérése − ingatlanvásárlás vagy építkezés útján is bővülhet a főváros megfizethető lakásállománya.

Kevesen jutnak önkormányzati bérlakáshoz Budapesten

napi.hu, 2018. szeptember 29. – Egy civil szervezet által végzett felmérésből kiderül, hogy a fővárosi lakásállománynak összesen 5 százaléka önkormányzati bérlakás (az országos átlag 2 százalék körül van, a rendszerváltáskor pedig ez az arány Budapesten kb. 50 százalék volt). Arányaiban a legtöbb önkormányzati bérlakás a VIII., a XIII., I. és IX. kerületekben van. Szám szerint a legtöbb önkormányzati lakás a XIII., VIII., IX. és III. kerületekben van.

Legalább 2500 üresen álló önkormányzati lakás található Budapesten, a kiadatlan lakások jelentős része összkomfortos vagy komfortos lakás, kisebb része félkomfortos, komfort nélküli vagy szükséglakás. Az önkormányzati válaszokból kiderül, hogy az üres lakások legalább 20 százaléka lakható állapotban van, ami jelen pillanatban is minimum 500 olyan kiadható lakást jelent a fővárosban, amelyekben most nem lakik senki. Tavaly legalább 346 önkormányzati lakást adtak el az önkormányzatok Budapesten. Ami a lakásépítéseket illeti: 2017-ben összesen 31 (!) lakást vásároltak vagy építettek önkormányzatok Budapesten. Ezzel szemben tavaly minimum 6700 háztartás adott be lakáspályázatot vagy lakáskérelmet valamelyik budapesti önkormányzathoz.